Az internet előnyei között mindenképpen megemlíteném a barátokkal, ismerősökkel való kapcsolattartás egyszerű megoldását. Azt hiszem, hogy csak és kizárólag ez tette lehetővé azt, hogy a mai napig kapcsolatban vagyok Butala Viktóriával, aki általános iskolai osztálytársam volt. Nyolc évig koptattuk együtt a padokat. Kedves kis közösség volt a mienk, értékes emberekkel, amit talán az is bizonyít, hogy ő a második, és nagyon valószínűnek tartom, hogy nem az utolsó osztálytársam, akivel interjút készítek a blogom számára.
Vikire, mint vékony kislányra emlékszem. Akkoriban általában mindenki a „körzetes” iskolába járt, így közel laktunk egymáshoz. Természetes volt, hogy délutánonként vagy esténként átmentünk egymáshoz. Így volt ez abban a Dohány utcai lakásban is ahol ők éltek. Többször is voltam ott, több osztálytársammal együtt. Tisztán emlékszem arra, ahogy társasjátékozunk a kis szobában és az anyukája, akit Boginak hívhattunk, mosolygós lényével kedveskedik nekünk. Viki nyaranta pedig apukájához ment Balatonföldvárra. Ez, azaz elvált szülők gyerekének lenni, akkoriban azért nem volt mindennapi…
Ünnepi pillanat a Mákvirágok óvodában
Viki aztán külföldön dolgozott, és egy időre el is vesztettük a kapcsolatot, majd egy osztálytalálkozó megszervezése, és ahogy említettem, az internet segített abban, hogy újra találkozzunk. Így tudtam meg sok-sok mindent azokról a dolgokról, amik az elmúlt években történtek vele. Különösen a Mákvirágok Orlandói Magyar Óvoda és Kisiskola megalapítása és az ottani munkája miatt szerettem volna interjút készíteni vele, amellett, hogy úgy gondolom, élete tele van keserédes, megható, fordulatos és tanulságos történettel. A női szerepet pedig különösen sokféleképpen élte meg és sokféleképpen látta. Hát kezdjünk bele…
– A Mákvirágok Óvoda megalapításához hosszú út vezetett. Talán kezdjük egy kicsit régebbről. Már – ha jól emlékszem – 20 éves korod táján külföldre mentél dolgozni. Mi az eredeti szakmád?
– Az általános iskola után Budapesten, az akkori Kállai Éva egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem. Később a sors elég messze sodort ettől a szakmától. Fiatal éveimet a sport és a tánc töltötte ki.
– Mikor gondoltál először arra, hogy külföldön élj?
– Sajnos gyerekkoromban nem volt lehetőségem külföldre járni, így érettségi után hajtott a kíváncsiság, a kalandvágy. Mindig is nagyon szerettem utazni. Hosszabb-rövidebb időkre külföldön kezdtem munkát vállalni.
– Úgy tudom, több nyelvet is beszélsz. Melyek ezek és hogy tanultad meg őket?
– Mivel a magyar nyelvet nemigen értik meg külföldön, így rákényszerül az ember, hogy nyelveket tanuljon, ha külföldön él. Szerencsés módon több ország kultúráját is megismerhettem. Többek között olaszul, franciául, angolul folyékonyan beszélek, valamint a spanyol nyelv sem idegen számomra.
– A nyelvtudás milyen szerepet játszott az életedben? Szerinted mennyire fontos az ember életében?
– Ha külföldön élsz és dolgozol, szerintem elengedhetetlen a helyi nyelv elsajátítása. Nélküle nagyon nehéz érvényesülni. Persze kultúrától is függ. Például az olaszok akár kézzel-lábbal is megértetik magukat. Ők kedvesek hozzád akár beszéled a nyelvüket akár nem. Ellentétben a franciák, akik, ha nem beszéled a nyelvüket, messzire elkerülnek. Épp ezért sokan rideg, barátságtalan embereknek tartják őket, pedig nekem nagyon sok pozitív élményem van velük, és a mai napig sok francia barátommal tartom a kapcsolatot.
– Soha nem esett nehezedre a különböző kultúrákba beilleszkedni?
– De igen! Három hónapot töltöttem Tokióban. Ez az idő, amit Japán fővárosában töltöttem, életem leghosszabb három hónapja volt. Érthetetlen volt számomra a viselkedésük, szokásaik és sajnos a konyhájuk sem áll közel hozzám. Ettől függetlenül talán innen tértem haza a legtöbb élménnyel és tapasztalattal. Imádtam a gyönyörű épületeiket. Turistaként egy csodálatos világ, de ott élni, más kultúrából érkezve, szerintem nagyon nehéz.
– Amerika sok embernek nagy álma… kijutni oda, a lehetőségek országába… ha jól tudom, te többször kijutottál oda a végleges letelepedésig is. Hogyan történt ez?
– Magyarországról sokaknak valóban egy álomnak tűnik eljutni Amerikába, pedig itt is ugyanúgy meg kell dolgozniuk az embereknek a megélhetésért, mint bárhol máshol. Nekem többször is sikerült ide kilátogatnom hosszabb-rövidebb időre. Főként New Yorkba és Floridába. Véglegesen egy szerencsés lottóhúzás miatt tudtunk letelepedni itt. A sokak által ismert Amerikai Vízum Lottó kihúzottjaként tértünk vissza. Úgyhogy, aki kételkedne a programban, azt biztosíthatom, hogy valóban létezik és működik.
– Hogyan tudtál érvényesülni Amerikában? Milyen a nők helyzete szerinted az országban?
– Mivel az emberek többsége bevándorló, elég könnyű beilleszkedni, főleg ha beszéled a nyelvet. Úgy gondolom, hogy a nők helyzete családalapítás szempontjából nem a legkedvezőbb. A fizetett szülési szabadság mindössze 6 hét. A magyarországi bölcsődének, illetve óvodának megfelelő intézmények 6 hetes kortól 5 éves korig fogadják a gyerekeket, nagyon magas összegekért. Ingyenes oktatás 4 éves kortól van, és az is csak napi 3 órában. 5 éves kortól már az általános iskola épületében ingyenes az oktatás. Még egy érdekességet említenék. Sok nő visszaül az iskolapadba a 40-es éveiben egy jobb anyagi biztonságot nyújtó szakma megtanulásának reményében.
– Nemrégen te is új irányba fordultál. A Facebookra kitett fotóidon láttam a lányaidat több más gyerek társaságában, ahogy magyar nemzeti ünnepeket ünnepelnek. Mi inspirált a magyar óvoda megalapítására?
Anyák Napja a Mákvirágok óvodában
– Miután megszülettek a lányaim, elkezdtem más magyar anyukák társaságát keresni, annak reményében, hogy a gyerekeink együtt tudjanak játszani és magyarul beszélni. Szerencsés módon a csapatlétszám egyre nőtt, és szinte már miden hétvégére közös programokat szerveztünk. Amikor a nagyobbik lányom óvodás korú lett, kivételesen a tavaszi időszakban töltöttünk otthon két hónapot, így lehetőség volt rá, hogy Magyarországon óvodába járhasson. Az óvodai Anyák napi műsoron elérzékenyülve és egyben szomorúan ültem. Arra gondoltam, hogy talán ez lesz számomra az első és utolsó anyák napi műsor, mivel az Egyesült Államokban nem szokás a gyerekeknek műsorral készülni. Így nagy tervekkel tértem ide vissza, amiben az itteni magyar anyukák rögtön támogattak.
– Nehéz-e egy ilyen intézményt alapítani az USA-ban?
– Sajnos intézményalapításról még nincs szó, de a jövő terveiben szerepel. Az óvoda immár három éve működik, heti rendszerességgel, szombat délutánonként. Az első évben 3–6 éves korú gyerekekkel foglalkoztunk az otthoni óvodák mintájára. Szerettem volna nagy hangsúlyt helyezni azokra a hiányosságokra, amelyek itt nem adatnak meg egy óvodás korú gyermeknek, illetve a szüleiknek. Többek között a magyar népi hagyományok fenntartása, megismerése es ünneplése. Ezen kívül olyan apróságok, mint az, hogy minden gyereknek van ovis jele, a foglalkozások alatt naposaink vannak, mindig magyaros étel az uzsonna, és a ballagó ovisaink pogácsával, magyar pénzzel tömött tarisznyát kapnak az évzáró műsor részeként. Ha már a ballagó ovisokról beszélünk, akkor hozzáteszem, hogy már kisiskolával is bővültünk (7–10 éves korosztály számára). Idén van az első osztályunk, akikkel az otthoni első osztályos tankönyvekből tanulunk írni és olvasni.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy nagyon közeli barátnőm van, aki egy fantasztikus óvónő, illetve most már óvodavezető. Az ő segítségére barmikor számíthatok. Ötleteivel, tanácsaival segíti az itteni munkámat. Az általa vezetett balatonföldvári Mesevár Óvodával „testvér óvodai” kapcsolat kialakítása van tervben.
Emellett az szakmai tudásomat is fejlesztem. Jelenleg itteni óvónő képzésre járok, amit a nyáron fogok befejezni, ezenkívül Magyarországon szervezett képzésen is részt vettem, amit kifejezetten a külföldön magyar gyerekeket tanító pedagógusoknak szerveztek a veszprémi Pannon Egyetemen.
– Az óvoda kapcsán beszélnél egy kicsit a magyargyerek.com versenyről?
– Nagyon ötletes kezdeményezésnek tartom ezt a Magyarországról meghirdetett versenyt, amelyre külföldön élő magyar gyerekek egyénileg, illetve magyar óvodák, iskolák csoportosan jelentkezhetnek. A verseny hossza nagyjából megegyezik a tanév hosszúságával. Ez időszak alatt mindig az évszaknak, aktuális ünnepeknek, hagyományoknak megfelelő feladatokat kell megoldani. Különböző korosztályok jelentkezését is várják. Tavaly mi is részt vettünk egy négy fős, 5–6 éves gyermekekből álló csapattal, akik az óvodánkat képviselték. Nagy örömünkre első helyezést értünk el a mi korosztályunkban.
– Hogyan használjátok az angol és magyar nyelvet a családban?
Viki a kislányaival
– Megmondom őszintén, egy fél évvel ezelőtt más lett volna a válaszom erre a kérdésre. Mivel a férjem is magyar, így természetesen magyarul beszélünk otthon. Viszont a kisebbik lányom idén kezdett óvodába járni, így előtte csak minimálisan beszélt angolul. Az óvoda elkezdése változást hozott az életünkben. Az ebből adódó nyelvbeli „problémák” most újkeletűek nálunk. Ma már sajnos el kell fogadnom, hogy a játék nyelve az angol a két lányom között itthon. Kezdetben próbáltam ellenkezni, de ma már nem látom értelmét az ez ellen való küzdésnek. Úgy gondolom, hogy amíg hozzánk magyarul szólnak, és ha magyar társaságban vannak akkor magyarra váltanak, addig ez elfogadható. Egyébként nagyon érdekes a Mákvirágok oviban is megfigyelni ezt a váltást. Ott, míg az ovisok magyarul kommunikálnak és játszanak, addig a kisiskolásaimra sokszor rá kell szólni hogy itt bizony magyarul beszélünk.
– Igazság szerint te három gyermekes anyuka vagy. A két lányod mellett a testvéredet is te nevelted fel kisgyerek kora óta. Úgy gondolom, hogy ezzel nagy feladatot adott neked az élet. Beszélnél erről?
Viki és a családja
– Valóban hivatalosan három gyerekem van. A kisöcsém (aki most 22 éves) 6 éves volt, amikor elvesztettük az édesanyánkat. Az öcsém édesapja pedig pár évvel korábban már szintén elhunyt. Így az anyukánk halála után ő az én gyámságom alá került, ami valóban nagy feladat volt, hiszen én akkoriban, huszonévesként a világjáró életemet éltem, egy lelkileg sérült kisgyermek felnevelése pedig nem könnyű feladat. A férjemnek nagyon sokat köszönhetek, hogy abban a nehéz időszakban kiállt mellettünk és a mai napig „fiaként” említi az öcsémet. Az USA-ba történő kivándorlásunk során hivatalosan örökbe kellett fogadnunk őt, hogy velünk jöhessen, de ettől függetlenül testvérként neveltem fel, az anyukánk mindig is az anyukánk maradt.
– Érdekelne, hogy az életedet hogyan befolyásolta a gyerekkorod. Érezted-e hogy olykor le kell küzdeni dolgokat, amelyeket onnan hoztál? Úgy érzem, hogy sikerült minden nehézség ellenére egy kiegyensúlyozott életet megteremtened magad körül. Sok nő küzd azzal, hogy a gyerekkorában ért sebeket nem tudja feldolgozni és hatással van párválasztására, önbizalmára és az életére.
– Annak ellenére, hogy a szüleim egy éves koromban elváltak, és lényegében édesanyám egyedül nevelt fel, nem érzem úgy, hogy nehézségeim lettek volna gyerekkoromban. Ha belegondolsz, nem volt arról emlékem, milyen volt, amikor együtt voltunk mindannyian. Anyukámnak mindig is én voltam az első az életében, és hosszú évekig párkapcsolatai sem voltak. Minden szeretete és törődése rám összpontosult. Csakis vidám és jókedvű emlékeim vannak, míg lehetséges, hogy egy teljes családban élő gyereknek a veszekedések, kiabálások határozzák meg a gyerekkori emlékeit. Arról nem is beszélve, hogy Budapesten éltem anyukámmal, így a tanévet ott töltöttem. Viszont nyaranta az édesapámnál voltam a Balatonon. Gyerekként az egész nyarat a Balatonon tölteni fantasztikus élmény volt. Természetesen arra törekszem, hogy a gyerekeim anyával és apával közösen nőjenek fel, és az is nagy álmom volt, hogy édestestvérek legyenek a gyerekeim, akik mindig számíthatnak egymásra. Eddig jó úton haladok ezen célok megvalósításához.
A cikk eredeti forrása: https://booksandsoul.wordpress.com/2017/04/23/makviragok-orlandoi-magyar-ovoda/
No Comments Yet